Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.
- Cím, szerzők, elérhetőségek, kutatási támogatás feltüntetése
- Tanulói nézetkutatás a Moodle keretrendszerben értelmezhető interaktivitás és a e-learning tanulási folyamat eredményességével kapcsolatban
- A kutatás szerzője, Kautnik András középiskolai tanár, ELTE NDI-ben szerzett abszolutóriumot.
- A kutatás saját forrásokból valósult meg, nem (mindenben) felel meg a szigorúan vett tudományos kritériumoknak. Inkább gyakorlati szempontból fogalmaz meg értékes, párbeszédre indító következtetéseket, ill. egy későbbi, nagymintás kutatás első modellezésére szolgál.
- A kutatás célja:
- A Moodle e-learning keretrendszer által lehetővé tett interaktivitás eredményességével kapcsolatos tanulói nézetek kutatása középiskolai tanulók körében.
- A kutatás prezentálásnak, nyilvánossá tételének célja, hogy a témában érdeklődő kutatók és gyakorlati szakemberek hálózatosodását elősegítse, ill. a szerzett tapasztalatokat disszeminálja más kutatások elősegítésére.
- A kutatás hipotézisei
- 1-es hipotézis: A Moodle e-learning keretrendszer által lehetővé tett interaktivitás a tanulók nézetei szerint eredményesebbé teszi a tanulási folyamatot.
- 2-es hipotézis: Az interaktív e-learning keretrendszer segítségével feldolgozott tananyag egy kimeneti mérésen (témazáró dolgozat) magasabb eredményességgel szerepel, mint a nem a Moodle-keretrendszerben interaktív módon feldolgozott tananyag.
- A kutatásban felhasznált módszerek, mérőeszközök
- Kimeneti mérés: témazáró eredményei, külön az interaktív módszerrel feldolgozott adatok eredményei.
- Tanulói kérdőív.
- Moodle szoftverből kinyert adatok az egyes tanulók aktivitásával kapcsolatban.
- A kutatás módszere a begyűjtött adatok elemzése, korrelációs vizsgálata volt.
- A poszteren bemutatásra kerülő eredmények:
- hipotézissel kapcsolatban: A tanulói nézetek több esetben nem korrelálnak a kimenti mérések ill. más objektív módon gyűjtött adatok (pl. tevékenységre fordított idő) eredményeivel. Pl. az alacsony pontszámot elért vagy a feladattal online keveset foglalkozó tanuló tartja eredményesnek a folyamatot.
- hipotézissel kapcsolatban: az interaktív módon feldolgozott tananyagrésszel kapcsolatban a kimeneti mérésen magasabb pontszámot értek el azok a tanulók, akik egyébként gyengébben teljesítették a „hagyományos”, offline, ill. interaktív elemeket nem tartalmazó tananyagrészeket számonkérő feladatoknál.
Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.