A távtanulás, a levelező oktatás hazai helyzetének ellentmondásai, az távoktatási és nyitott képzésében eltöltött idő, a keretrendszerek és a konnektivista kurzus megjelenése (HTK01), valamint a közösségi (tanulási) terek és alkalmazása során szerzett tapasztalatok, és ez utóbbi saját praxisomban történő kísérleti bevezetése inspiráltak arra, hogy közreadjam gondolataimat a távoktatás – véleményem szerint – teljes kiteljesedését jelentő online videókurzusok adaptálását, (felső) oktatási beágyazását illetőn.
Elhatározásom még inkább megerősítette a tömeges, nyílt online oktatás (MOOC -massive open online course) rohamos elterjedése, a Hunline projekt valamint a Tempus közalapítvány és az EKF által kezdeményezett TKA-EKF Felsőoktatás-módszertani nyílt kurzus Tükrözött Osztályterem (TO) kísérleti kurzus, melynek mottója: „amit meg lehet tenni tanórán kívül, azt tanórán kívül kell megtenni.”
A fenti tényezők birtokában alakult ki az a nézetem, hogy a levelező oktatásban újra szerepet kell, hogy kapjon a tanár-diák interakcióján alapuló – akár multimédiás (podcast, videó) formát öltő ‘levelezve’ történő oktatás aktusa, megszüntetvén így a távoktatási elvek levelező oktatásban való lappangását. Az ingyenes online közösségi tartalomkezelő rendszerek segítségével – különösebb informatikai kompetencia nélkül – elérhető, hogy a diákokat/hallgatókat a tartalom kiközvetítésén túl távolról motiválhatjuk, irányíthatjuk, értékelhetjük, akár párbeszédet folytassunk velük.
Az előadás a tanulásszervezés során szerezett tapasztalatokat, résztvevői véleményeket mutatja be.