Vitatható kérdés, hogy az informális, és ehhez kapcsolódóan az autonóm tanulás folyamatát és eredményét milyen formában lehet mérni és értékelni. Magyarországon az első erre is kiterjedő felmérést a felnőtt lakosság körében 2003-ban végezték, azonban ennek alacsony mérési adatai meglehetősen bizonytalanok, mivel az informális tanulás fogalma mind az adatgyűjtők, mind az adatszolgáltatók körében szinte ismeretlen volt. Azonban történelmi viszonylatban az autonóm tanulást egyes személyiségek esetében mégis vizsgálhatjuk, sőt, annak eredményességét is megállapíthatjuk, amely a mai felmérések értelmezésében is segítséget nyújthat. Ez természetszerűleg elsősorban azoknál a személyeknél lehetséges, akik életéről részletes forrásokkal rendelkezünk és akik önálló tanulása eredményesnek bizonyult, vagyis az autonóm tanulás által elérték kitűzött céljaikat és önművelésük olyan hatást gyakorolt munkájukra vagy életükre, hogy feljegyzésre méltónak találták. Ők az autonóm tanulás valódi „mesterei”, akik valamilyen sajátos önálló tanulási módszer segítségével egész életükre kiható, azt megváltoztató tudást sajátítottak el.
Előadásomban az autonóm tanulás különböző típusait képviselő és azokat szinte tökéletességre fejlesztő személyek motivációját, tanulási módszereit és eredményeit kívánom bemutatni, a történelem más-más korszakaiból ragadva ki példákat. Démoszthenész, az ókor leghíresebb görög szónoka az egy szakterületben való elmélyedésre és a gyakorlásra, Szent Ágoston, a pogány szónoklattanárból lett keresztény szent az egész életen át tartó tanulási folyamatra, a középkor nagy utazója, Marco Polo a különleges, új élethelyzetbe került személy ismeretszerzésére, míg Heinrich Schilemann, a csodálatos nyelvtehetsége által multimilliomos nagyvállalkozóvá, majd Trója felfedezőjévé és a modern régészet egyik atyjává emelkedett szegény sorsú kereskedőinas az önálló nyelvtanulásra állít példát.
