A játékosítást, vagyis a játékelemek és a játéktervezés technikáinak alkalmazását a vállalati működés funkcionális területeitől kezdve (marketing, HR, etc. ), a kormányzati szférán és az egészségügyön át, az oktatásban is egyre több területen alkalmazzák. Az IKT technológia rohamos fejlődése révén egyre több eszközt vehetnek igénybe az oktatási szféra szereplői is annak érdekében, hogy a tanítási-tanulási folyamatokat hatékonyabbá tegyék. A gamification oktatási területen történő alkalmazásának eredményeiről számos hazai és nemzetközi kutatás számol be, a téma iránt érdeklődő pedagógus a felhasználható alkalmazások, módszerek kapcsán sokszor a bőség zavarával küzd. A gyakorlati tapasztalatok átadására magyar szakemberek által működtetett fórumok, blogok is rendelkezésre állnak, nemegyszer tantárgyak köré szerveződve. A gamification, mint oktatással kapcsolatos újszerű gondolkodási mód elveivel, módszereivel, hatékonyságával foglalkozó hazai és nemzetközi szakirodalom egyre terebélyesebb, ennek ellenére kevés az olyan publikáció, amely ebben a folyamatban a pedagógusok szerepével foglalkozik. Jelen tanulmányban a célom az, hogy egy empírikus kutatás keretében felmérjem egy adott földrajzi térségben a közoktatásban dolgozó pedagógusok körében a gamification-nel kapcsolatos attitűdöket, tapasztalatokat. Főbb kutatási kérdéseim az alábbiak:
- A közoktatási intézményekben dolgozó pedagógusok milyen mértékben ismerik a gamifikáció fogalmát, illetve tartalmát? Elkülöníthetők ezen belül különböző felhasználói csoportok, szegmensek?
- Milyen területeken használják a pedagógusoka gamification módszereit?
- Milyen akadályokkal találkozik a pedagógus a módszerek használata során?
- A módszert alkalmazó pedagógusok milyen forrásokból informálódnak, képezik magukat, fejlesztik ismereteiket?
- Lenne igény olyan továbbképzési formára, amely a játékosítás módszertanával foglalkozik?
A kutatás eredményei az oktatási szféra különböző szintjein működő aktorok részére egyaránt hasznos információkat szolgáltathat: oktatáspolitika, tanár- és továbbképző intézmények, intézményvezetők, tanári munkaközösségvezetők, pedagógusok, szülők, diákok.