Az elmúlt fél évszázad alatt kibontakozott informatikai- és telekommunikációs forradalom megváltoztatta az emberi információkezelés és kommunikáció feltétel- és lehetőségrendszerét.
A kulturális környezetünkben ilyen rövid idő alatt bekövetkezett, mélyreható változások komoly kihívást jelentenek az oktatáselmélet számára is. A kihívásra adható egyik lehetséges válasz a tanítási-tanulási folyamatokról és általában a tanulási környezetekről való gondolkodásnak az elme-kultúra-technológia keretrendszerben történő pozicionálása.
Az ilyen módon elképzelt háromcentrumú hatásrendszer interakciós terét olyan pedagógiai interdiszciplínák forrásvidékének tekinthetjük, amely az elektronikus tanulási környezetekre irányuló elméletalkotás és kutatás új perspektíváit tárja elénk. Ez a megközelítés a szokásos médiumelméleti vizsgálódáson túl lehetővé teszi többek között azt is, hogy
a tanulási környezeteket a humán kognitív evolúció folyamatába helyezve értelmezzük.
A kognitív habitus fogalomkör bevezetésével pedig új értelmezést kaphat az interfész probléma, érintkezési pontokat mutatva a tudatfilozófiával és a mesterséges intelligenciáról való gondolkodás futurológiai dimenzióival is. Az elme, kultúra és (információ)technológia kölcsönhatásait elemző vizsgálódás új szempontokat ajánl annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy vajon az információtechnológia területéről eredő hatások rendelkeznek-e olyan erős transzformációs potenciállal, amely érdemben hozzájárulhatna egy új pedagógiai paradigma kialakulásához?
Kulcsszavak
Informatikai- és telekommunikációs forradalom, oktatáselmélet, pedagógiai paradigma, elektronikus tanulási környezet, humán kognitív evolúció, kognitív habitus, tudatfilozófia, mesterséges intelligencia, futurológia
