Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Magyarországnak az elmúlt években fokozottan szembesülnie kellett azzal a jelenséggel, hogy nem olyan mértékben jelentkeznek a fiatalok a matematikai, természettudományos, műszaki, vagy informatikai képzésekre, mint ahogy a hazai munkaerő piac igényelné. A probléma nem csak hazánkat érinti, hanem nemzetközi viszonylatban is jelentkezik. Mindennek következménye az előbb említett területeken felmerülő szakember hiány, amely a gazdaság stabilitását, illetve a továbbfejlődés lehetőségét veszélyezteti. A probléma gyökere, valamint megoldásának kulcsa is a STEM (science, technology, engineering, and mathematics) területek oktatásában rejlik.

Amerikában 2009-ben kampányt kezdeményeztek a probléma orvoslására, „A nevelés innovációja” elnevezéssel. A STEM Oktatási Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok Oktatási Minisztériuma közös összefogásban stratégiát dolgozott ki, céljuk a STEM munkaerő növelése. A STEM az Amerikai Egyesült Államokban történő térhódítása révén, alkalmazása Európában is egyre nagyobb kereteket ölt.

Kutatásomban felmértem, milyen kezdeményezések, programok jöttek létre, a STEM területek oktatásának fellendítésére. A STEM területek oktatása komoly kihívást jelent az oktatók számára, mert a tanulók középiskolás korukra elvesztik érdeklődésüket ezen tárgyak iránt. A Dán fejlesztésű LEGO EDUCATION olyan termékeket állított elő, amely megpróbálja ezen problémákat áthidalni. Az eszközök alkalmasak arra, hogy a gyerekek önállóan szerezzék meg a tudást, átéljék a felfedezés örömét, amely fenntartja bennük a hosszú távú motiváltságot. Előtérbe helyezi a kooperatív tanulást, az érvelést, a bizonyítást, gondolkodásra egyéni megoldásra sarkall. A LEGO oktatásban történő alkalmazása Európában, hatékonysága révén egyre növekvő népszerűségnek örvend. A játékos formában történő, problémamegoldáson alapuló oktatási módszer hatékonyságát számos felmérés bizonyította. Kutatásom másik célja volt, felmérni a STEM és a LEGO kapcsolatrendszerét. Törekvéseket a két módszer egyesítésére, hatékonyságának felmérésére. Felmérni, hogy a LEGO hogyan segíti a STEM területek erősödését.

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás