Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

2016 őszén egy nagyobb, több módszeren alapuló kutatás részét képezte kérdőíves vizsgálatunk. Eger város ifjúságának különböző szempontok szerinti felmérését végeztük el, azzal a céllal, hogy a kidolgozás alatt álló Ifjúsági Koncepcióhoz szolgáltassunk az ifjúság helyzetére, problémáira, terveire vonatkozó eredményeket.

Eredményeink alátámasztják a korosztályi sajátosságokat, a feltett kérdésekre adott válaszok megerősítik más nagyobb városok, vagy akár az országos ifjúságkutatások eredményeit. A szabadidő-töltési szokások hűen tükrözik korunk digitális területen jelentkező kihívásait, a közösségi oldalak vezető szerepét – legyen szó hétköznapokról vagy hétvégéről.

Előadásunk kiemelt figyelmet fordít a fiatalok értékválasztása és a közösségi oldalak felhasználásnak kapcsolatára. Korábbi kutatásunk során különböző, fiatalokra vonatkozó értékcsoportokat alkottunk, így a rendelkezésünkre álló adatok alapján az értékek mentén, értékcsoportokba rendezett fiatalok közösségi oldalakra vonatkozó felhasználói mintázatát vizsgáljuk. A különböző értékeket választó, más-más sorrendet felállító fiatalok közösségi oldalakon tanúsított viselkedése, azzal kapcsolatos attitűdje eltérő – más más felhasználói mintázatot alkot.

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás